Hírek

Elérhetőségek

Településtörténet

Rátót község Vas megye nyugati szélén, a Rába folyó bal partján található. Határai délről a Lahm-patak, északról a 8-as főút.

 

Rátót az ősi időkben a szomszédos Gasztony községnek volt a majorja, a neve az öregek szerint a „Rátold”, „Rátód” szóból ered. Valószínűbb azonban, hogy valamelyik telepestől kapta a nevét. Régi birtoklevelekben Rátoldfölde, Rátholdfalva elnevezés is ismeretes.

Rátótot, melynek földesurai 1848 előtt a Gasztony-, Zelles-, Széll- és Cseh-családok voltak, Széll Kálmán Magyarország volt miniszterelnöke tette híressé. Ebből az időből maradt a településre a Széll Kálmán kastély gyönyörű kertjével. A kastély hosszabb ideig Széll Kálmán miniszterelnök nyaralója volt. A kastély épület 1945 óta több funkciót töltött be.  A 40-es évek végén a szervezendő gépállomások traktorosainak lett szállása, később Kultúrotthon volt. 1957-től 2001-ig a körzeti általános iskola működött benne. Az önkormányzat 2003-ban eladta, jelenleg kastélyszállóként üzemel.

Szájhagyomány szerint Deák Ferenc a haza bölcse – Széll Kálmán feleségének Vörösmarty Ilonának a gyámja ki sokat vendégeskedett Rátóton – 13 tölgyfát ültetett az aradi vértanúk emlékére a Lahm-patak melletti tisztáson. Ide temetkezett a családi kriptába Széll Kálmán lánya és családja. Az Aradi-park 5657 m2 területen fekszik. Helyi védettségű természetvédelmi terület. A fák félkör alakban helyezkednek el a tisztáson, minden tölgy előtt egy obeliszk áll, amin fel van tüntetve az aradi vértanúk neve, születési dátuma és haláluk évszáma. Itt áll Nagy András faszobrász népi iparművész által készített Deák Ferenc mellszobor, melyet a fafaragó a településnek ajándékozott.

1992-ben épült a község lakosságának anyagi összefogásával, áldozatos munkájával a római katolikus templom. A templom modern stílusban, a környék építészeti hagyományait folytató fa-haranglábas, alacsony, csonka kontyosnak épült. Egyik harangja a volt haranglábból került át, ezt még Széll Kálmán ajándékozta a településnek.

A templom előtt hősi emlékmű áll, mely a világháborúk ártatlan áldozatainak emlékét őrzi.

2007. évben Trianoni emlékművet, 2008. évben Wass Albert mellszobrát állította fel az önkormányzat.

 

A település, közlekedési csomópont, itt keresztezi a 8-as főút a Szombathely – Szentgotthárd vasútvonalat, a környező települések ezért nagy átmenő forgalmat képeznek.